A nyári viharok és a villámlás hatása a klímára

A nyári hőségben hűséges társ lehet egy klíma, négyévszakos eszköz esetén pedig az év többi hónapjában is. Ahogyan a klíma vásárlása előtt is körültekintően kell eljárni (például típust vagy méretet illetően), úgy a használata közben is érdemes vigyázni. A nyári hőség magával hozza az általában gyorsan lecsengő, de egyben nagy erejű viharok és a villámlást is, ez pedig nagymértékű károkat okozhat a berendezésekben. El lehet kerülni, hogy baja essen az eszköznek?

Villámcsapások és a klíma

A villámcsapások jelentős elektromos feszültséget generálnak, ez közvetlenül károsíthatja a klímát. Ez a jelenség leginkább akkor okozhat kárt a berendezésben, ha közvetlenül azt az épületet éri villámcsapás, amelyre az eszköz fel van szerelve vagy a hálózat sérül, amely a klímát működteti. Ennek következtében sérülhet a klíma kompresszora és a vezérlőpanel is, valamint tűzveszély is keletkezhet.

Viharok miatti áramkimaradás

A nagyobb nyári viharok következtében áramkimaradás keletkezhet, amely megszakíthatja a klíma működését. Ez abban az esetben jelenthet gondot, ha nincsen szabályozva a kílma működése és rendszertelenül ki- és bekapcsol a készülék. A viharok ebből a szempontból úgy károsíthatják a berendezéseket, hogy a véletlenszerű leállások miatt rövidül az élettartama.

Nyári zivatarok hatása

A nyári zivatarok során megemelkedett páratartalom növelheti a kondenzáció és a korrózió kockázatát a légkondicionáló berendezésekben, ezzel károsítva a berendezést. A túlzott nedvesség rövidzárlatokat és korróziós károkat okozhat, különösen a klíma érzékeny elektronikai alkatrészeiben. 

Hogyan  lehet megelőzni a bajt?

A forró időszakban megjelenő viharok és villámlás nagy károkat okozhatnak a klímákban, de szerencsére vannak olyan biztonsági tippek, amiknek elvégzése után nem kell aggódnunk attól, hogy kár keletkezik a berendezésben. Elsősorban az áramtalanítás tudja megelőzni a viharok és villámok okozta károkat, hiszen így jóval kevesebb arra az esély, hogy feszültséglöketek okozta károk keletkeznek. A nyári időszakban megjelenő viharok és villámlások miatt érdemes lehet túlfeszültség-védővel, valamint villámhárítóval is felszerelkezni. Ezzel ki lehet küszöbölni a feszültségingadozás és villámlás okozta károkat. Az utóbbi helyzetben lényegében annyi történik, hogy a villámhárító elvezeti a földbe a villámokat, ezzel védve a klímát a vihar és villámok okozta károktól.

Klímát szeretnél? Kérj ajánlatot beszerelésre most!

Szuper támogatások, ha klímára és napelemre váltanál

A jelenleg elérhető megoldások közül a napelemmel működtetett klímás fűtés az egyik leggazdaságosabb és legfenntarthatóbb megoldás. A kombináció szinte ingyenesen szolgáltat áramot és fűtést a tulajdonosának (vagy éppen hűtést, hogyha nyári időszakról van szó). A beruházás azonban meglehetősen költséges, ezért a legtöbb magyar otthon nem engedheti meg magának a rendszer

Tovább olvasom »

H-tarifa – kinek éri meg?

H-tarifa kisokos: kinek, miért, hogyan? Az energiaválságnak köszönhetően a H-tarifa áramdíj szolgáltatás egyre népszerűbb. Hűtés/fűtés esetén ma már gyakran előkerül, mint lehetőség. De mi is ez a villamosenergiai szolgáltatás? Ki és hogyan veheti igénybe? A cikkből minden kiderül! Milyen tarifák léteznek? Ma már nem csak egy áramdíj szolgáltatás közül választhat

Tovább olvasom »

A Polar klíma négyévszakos klíma

Négyévszakos klíma? Az meg micsodát jelent? A Polar klímákat úgy terveztük, hogy az év minden időszakában hozzájáruljanak a család és az otthon kiemelkedő légköréhez, környezetéhez. A vevők igényeit figyelembe véve és szakemberekkel konzultálva pedig megalkottuk azokat a modelleket, amik képesek minden évszakban az épp releváns problémákkal megküzdeni. Mit értünk ez

Tovább olvasom »