Szuper támogatások, ha klímára és napelemre váltanál

A jelenleg elérhető megoldások közül a napelemmel működtetett klímás fűtés az egyik leggazdaságosabb és legfenntarthatóbb megoldás. A kombináció szinte ingyenesen szolgáltat áramot és fűtést a tulajdonosának (vagy éppen hűtést, hogyha nyári időszakról van szó).

A beruházás azonban meglehetősen költséges, ezért a legtöbb magyar otthon nem engedheti meg magának a rendszer kiépítését. A befektetés megtérül – de általában évekbe is telik. De fel a fejjel – ugyanis most több támogatást is igénybe vehetsz, amik egyszerre csökkentik a megtérülési időszakot és a költségeket!

Milyen támogatás igényelhető a napelemekre?

Hallottál már a Napenergia Plusz Programról? 2024. januárjától 75 milliárd forint keretösszeggel, mintegy 20 ezer háztartás számára új támogatási programot indít a magyar állam, aminek a keretein belül nem csak az eszközökre és a technológiára lehet támogatást igényelni, de a napenergia tárolására is lehet pályázni. Ez miért szuper? Bár a felmelegedés eredményeként a napos hónapok száma megnövekedett, azért mégis számottevő különbséget jelent a napenergiára épülő hűtő- és fűtőrendszerek megtérülésében ez a lehetőség.

A program során az eddigi információk szerint akár 65%-os vissza nem térítendő támogatás igényelhető a napelemre és a tárolóeszközre.

Milyen támogatás igényelhető a klímákra?

A Magyar Klímacsere Program keretein belül most lecserélheted bármelyik régi, elavult légkondicionáló berendezésedet egy új, modernebb változatra. A programban bármilyen berendezéssel részt vehetsz és egy csúcskategóriás Polar klímára cserélheted – beszámítással. A régi berendezések számától függően akár 150.000 Ft-os kedvezményt is kaphatsz az új légkondi vásárlási árából.

Miért kéne lecserélni a már bejáratott, megszeretett darabot? A magyar háztartások mindössze 4%-ban elérhető korszerű, hőszivattyús klíma, amivel a hűtésen felül fűteni is lehet. A probléma összetettségéről a korábbi blogcikkünkben írtunk: Klíma: Régit újra? Minek?

Készen állsz, hogy új korszakba léptesd az otthonodat? A napelem és a klíma együttes használata nem csak a környezetvédelem szempontjából remek döntés, de igazán pénztárcabarát megoldás is hosszútávon. Kérdés merült fel benned a témával kapcsolatban? Bátran keress fel minket, örömmel segítünk!

Olvasd el a klímák és a napelemek együtteséről írt cikkünket!: Klíma mellé napelem?

Klímát szeretnél? Kérj ajánlatot beszerelésre most!

Hogyan működik a klíma?

Nem kell mérnöknek lennünk ahhoz, hogy megértsük, hogyan működik a klíma. Ha szeretnénk légkondit beszerezni vagy már rendelkezünk eggyel, akkor mindenképpen érdemes közelebbről is megismerkedni ezzel a szerkezettel. Tarts velünk, ássuk magunkat mélyebbre a témában! Mi a split klíma? A split – vagyis osztott – klíma két részből áll: egy

Tovább olvasom »

Nem fűt „rendesen” a klímád?

Nem fűt rendesen a klímám… Mi lehet a baj? Végre hazaértél, és nem is szeretnél mást, mint kicsit lepihenni a jó meleg lakásban, de… A klímád nem fűt rendesen? Vagy valami fura zajt hallasz? Kellemetlen szag terjed a levegőben? Ne aggódj, ez bárkivel előfordulhat! Ahelyett, hogy kétségbe esnél, olvasd el

Tovább olvasom »

Klímaháború – klíma az irodában

Az irodai hőmérséklet dilemmája A felmelegedés miatt a magyar nyarak hőmérséklete jelentősen megemelkedett. A munkába járók számára a munkahelyen megtalálható klíma jelenti az egyetlen megoldást a kánikulával szemben. A légkondicionálók ma már rendkívül precízen szabályozhatóak, mind hőmérséklet, mind páratartalom, mind légmozgás szempontjából. Az igényekre reagálva a piac egyre specifikusabb modelleket

Tovább olvasom »