A nyári viharok és a villámlás hatása a klímára

A nyári hőségben hűséges társ lehet egy klíma, négyévszakos eszköz esetén pedig az év többi hónapjában is. Ahogyan a klíma vásárlása előtt is körültekintően kell eljárni (például típust vagy méretet illetően), úgy a használata közben is érdemes vigyázni. A nyári hőség magával hozza az általában gyorsan lecsengő, de egyben nagy erejű viharok és a villámlást is, ez pedig nagymértékű károkat okozhat a berendezésekben. El lehet kerülni, hogy baja essen az eszköznek?

Villámcsapások és a klíma

A villámcsapások jelentős elektromos feszültséget generálnak, ez közvetlenül károsíthatja a klímát. Ez a jelenség leginkább akkor okozhat kárt a berendezésben, ha közvetlenül azt az épületet éri villámcsapás, amelyre az eszköz fel van szerelve vagy a hálózat sérül, amely a klímát működteti. Ennek következtében sérülhet a klíma kompresszora és a vezérlőpanel is, valamint tűzveszély is keletkezhet.

Viharok miatti áramkimaradás

A nagyobb nyári viharok következtében áramkimaradás keletkezhet, amely megszakíthatja a klíma működését. Ez abban az esetben jelenthet gondot, ha nincsen szabályozva a kílma működése és rendszertelenül ki- és bekapcsol a készülék. A viharok ebből a szempontból úgy károsíthatják a berendezéseket, hogy a véletlenszerű leállások miatt rövidül az élettartama.

Nyári zivatarok hatása

A nyári zivatarok során megemelkedett páratartalom növelheti a kondenzáció és a korrózió kockázatát a légkondicionáló berendezésekben, ezzel károsítva a berendezést. A túlzott nedvesség rövidzárlatokat és korróziós károkat okozhat, különösen a klíma érzékeny elektronikai alkatrészeiben. 

Hogyan  lehet megelőzni a bajt?

A forró időszakban megjelenő viharok és villámlás nagy károkat okozhatnak a klímákban, de szerencsére vannak olyan biztonsági tippek, amiknek elvégzése után nem kell aggódnunk attól, hogy kár keletkezik a berendezésben. Elsősorban az áramtalanítás tudja megelőzni a viharok és villámok okozta károkat, hiszen így jóval kevesebb arra az esély, hogy feszültséglöketek okozta károk keletkeznek. A nyári időszakban megjelenő viharok és villámlások miatt érdemes lehet túlfeszültség-védővel, valamint villámhárítóval is felszerelkezni. Ezzel ki lehet küszöbölni a feszültségingadozás és villámlás okozta károkat. Az utóbbi helyzetben lényegében annyi történik, hogy a villámhárító elvezeti a földbe a villámokat, ezzel védve a klímát a vihar és villámok okozta károktól.

Klímát szeretnél? Kérj ajánlatot beszerelésre most!

🤯Az 5 leggyakoribb klímavásárlási hiba

1. Ha nyár, akkor klíma – régen rossz A klíma gondolata sokakban pusztán – a meleg idők bekövetkeztével-, nyáron merül fel, így ebben az időszakban a legnehezebb megfelelő szakembert és szakértelmet találni. Ha sikerül, akkor sem garantált, hogy elegendő időt és energiát fog a vásárlóra szánni egy csúcsidőben lévő vállalkozó.

Tovább olvasom »

A MI és a klímák kapcsolata

Napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kap a mesterséges intelligencia és lassan az élet minden területére kiterjed. Megjelenik az oktatásban, az alkotásban és beszökött az otthonokba is, ahogyan észrevehető változásokat vitt végbe a klíma iparágban is. De vajon milyen változások fognak bekövetkezni a klímák jövőjében a MI által? Az első lépések A

Tovább olvasom »

A Föld Napja – klímák és a környezetvédelem

A globális felmelegedés ma már egy mindennapos téma, hiszen a környezeti változásokból fakadóan szinte eltűntek az évszakok. Tavasszal is eshet a hó, nyáron is lehet fagy, de már a téli 20 fokok sem idegenek. Sokszor azt gondolhatjuk, hogy átlagemberként nem tehetünk semmit, ám az otthonunknak sok szeglete van, ami hozzájárulhat

Tovább olvasom »